Minden élet egysége
Amikor a meditációban megtapasztaljuk Isten Fényét, azt felismerjük mindenki másban és az összes élő formában is. Megértjük, hogy minden ember egyformán értékes, hiszen Isten teremtette meg, és magában hordozza Őt.
Amikor a meditációban megtapasztaljuk Isten Fényét, azt felismerjük mindenki másban és az összes élő formában is. Megértjük, hogy minden ember egyformán értékes, hiszen Isten teremtette meg, és magában hordozza Őt.
A spirituális Mesterek kizárólag abból a célból érkeznek közénk, hogy tudatosítsák bennünk az Istennel való összetartozásunkat.
A fizikai test egészségével kapcsolatos egyik mondás szerint az egészség elvesztésének négy dolog lesz a következménye: az első a betegség, a második a gyógyszer, a harmadik a számla, és sok esetben a negyedik: a végakarat. Van azonban egy további választási lehetőség, amely gyógyító hatású: Maradjunk csendben! Fedezzük fel a meditáció, a csendben lét művészetét, mert…
Az igazi természetünk az erős lelkünk. A lélek a végtelen bölcsesség, a szeretet és az erő forrása.
Az utóbbi évtizedben tudományos információrobbanásnak lehettünk a szemtanúi, amely által több ismeretanyag vált hozzáférhetővé az emberiség számára, mint az írott történelem során eddig bármikor. A tudósok és orvosok lelkes kutatásainak köszönhetően minden eddiginél több dolgot értünk meg a fizikai testünkkel kapcsolatban, valamint azt, hogy milyen tényezők segítenek bennünket abban, hogy jó egészségnek örvendjünk. Minél több…
A stressz, a feszültség nemcsak az elménkre hat. A kutatások kimutatták a testünk és az elménk közötti kapcsolatot. A mentális állapotunk stressz-betegségeket okozhat: ha haragossá válunk, vagy érzelmileg zaklatottak vagyunk, akkor hormonok szabadulnak fel a testünkben, hogy felkészítsék a „támadásra vagy menekülésre”. Bővebben: https://meditacio.satsang.hu/hogyan-tesz-kart-a-testben-a-stressz.
Közülünk hányan mondhatják azt, hogy az élet napi kihívásai nem okoznak nekik stresszt? Ez ugyanis a 21. századi életünk velejárója lett. Mi a stressz? Hogyan hat ránk hosszabb távon? Milyen módszerrel tudjuk kezelni a mindennapjainkban? A stressz és a betegség Az orvosok és az orvosi terület kutatói felfedezték, hogy a stressz befolyásolja az egészségi állapotunkat.…